Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Rovó László

hvg.hu Gazdaság

Nincs megállapodás, keddtől veszélyben a műtétek Szegeden

Pénteken két körben is összehívta a Szegedi Tudományegyetem és a Klinikai Központ vezetése azt a több száz orvost, akik nem írták alá az egészségügyi szolgálati munkaszerződést. Úgy tudjuk, hogy az egyetemi vezetőknek nem sikerült meggyőzniük az orvosokat. Ha hétfő éjfélig nem gondolják meg magukat, keddtől megáll az élet a szegedi klinikákon.

hvg.hu Itthon

A házi karantént elhagyó fideszes képviselő szerint erkölcsi kötelessége volt, hogy ott legyen hétfőn a parlamentben

B. Nagy László maga jelezte a hétvégén, hogy családostul otthoni karanténba vonul, miután egy hete együtt koszorúzott a szegedi egyetem koronavírusosnak bizonyult rektorával. Ennek ellenére hétfőn elment szavazni a parlamentbe. Erről a hvg.hu-nak azt mondta: ez morális kötelessége volt, és legközelebb is megtenné, sőt, amíg csak él, meg is teszi majd hasonló helyzetben.

hvg.hu Itthon

Már 120 vizsgálatot végeztek a koronavírusos szegedi orvos környezetében

Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora állítja, Olaszországban nem fertőzött körzetben volt, ezért ment be dolgozni. Műtött is. Az orvos azt mondja, a többi szegedi fertőzötthöz nincs köze. Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs vasárnapi tájékoztatásán azonban úgy fogalmazott, 120 laborvizsgálat történt eddig az esettel kapcsolatban eddig, az érintettek házi karanténban vannak.

MTI Plázs

Kétórás műtét öt perc alatt

A legrangosabb nemzetközi fül-orr-gégészeti szaklap, a The Laryngoscope októberi száma címlapján szerepel egy új, Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem fül-orr-gégészeti klinikájának docense által kidolgozott eljárás, amelynek segítségével szövetroncsolás nélkül, ötperces beavatkozással helyettesíthető egy egy-kétórás műtét - írta pénteken a Délmagyarország.

Orbán Viktor egy utcai árustól vett virágcsokort, a fiatalember cserébe kért tőle egy szívességet - videó

Orbán Viktor egy utcai árustól vett virágcsokort, a fiatalember cserébe kért tőle egy szívességet - videó

Orbán: Lesz egy együttműködési csomag az USA és Magyarország között, ami miatt kevésbé fog fájni a vámháború

Orbán: Lesz egy együttműködési csomag az USA és Magyarország között, ami miatt kevésbé fog fájni a vámháború

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

Mesterséges intelligencia készítette fotóval trollkodták meg Novák Előd kismama-szépségversenyét

Mesterséges intelligencia készítette fotóval trollkodták meg Novák Előd kismama-szépségversenyét

53 évesen elhunyt Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

53 évesen elhunyt Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Lázár megígérte: folyamatosan közzéteszik, mi mennyiért épül közpénzből

Lázár megígérte: folyamatosan közzéteszik, mi mennyiért épül közpénzből

Videón: gázvezetékeken átkúszva támadták hátba az ukránokat az oroszok

Videón: gázvezetékeken átkúszva támadták hátba az ukránokat az oroszok

Dohányszerű növényből készülhet a mesterséges anyatej

Dohányszerű növényből készülhet a mesterséges anyatej

A címlapról ajánljuk